Kalandozás a Sárkánnyal – 2024. január 28.

Az Oberon Klub idei első foglalkozását a SÁRKÁNY jegyében rendezzük meg! 

Ennek az az oka, hogy közeledik a kínai újév, amikor is a Sárkány éve veszi kezdetét. Ez jó alkalom arra, hogy egy kicsit körülnézzünk e mesebeli hüllő háza táján, s főleg azt vegyük szemügyre, miféle művészeti és irodalmi alkotásokat – elsősorban meséket – ihletett hosszú mesebeli létezése során. 🐉🐉🐉

Szokás szerint az új évben is Kapala Györgyi képzőművész kalauzol bennünket a képek és mesék birodalmában. Györgyi saját sárkányos tollrajzait is megnézhetjük!

Ezt követően színezünk, festünk, és újdonsággal is készülünk: UJJBÁBOT készítünk!

Nem szeretnénk, ha bárki is sárkányos ujjbáb nélkül menne haza, de ehhez persze a Ti segítségetekre is szükség lesz!

A program ingyenes, de regisztráció szükséges. Részvételi szándékodat az oberon.alapítvány@gmail.com email címen jelezd!

Az eseményt célcsoportunk tagjai és kísérőik számára szervezzük.

Oberon Alapítvány

Íme, egy kis ízelítő a Sárkányokból:

2023 utolsó programja: Szirmok és szerelmek – Kapala Györgyi kiállításán jártunk

Az új évből visszatekintve is jól esik emlékeznünk a 2023-as év utolsó, nagy sikerű programjára, amelyre a Budavári Mária Magdolna Toronyban gyűltünk össze mindazokkal a barátainkkal, akik nem ijedtek meg a hidegtől. Mert hát hogy is lehetne télen, ha mégoly enyhe is, egy gótikus harangtornyot kifűteni? Szerencsére a program – Györgyi tárlatvezetése és Schwenk András gitárjátéka – szívet-lelket melengető volt.

A kiállítás képeit Györgyi egy nemrég megjelent kötethez készítette, amely a magyar szerelmi költészet legjavából tartalmaz válogatást. Györgyi körbevezetett bennünket a kiállítótérben, verseket olvasott, és beavatott a művészi alkotófolyamatba. Mint kiderült, Györgyi ellenzi a versek illusztrálását, ami a költő mondanivalójának úrafogalmazását vagy értelmezését jelentené. Ő nem is ezt teszi, hanem a költemény által benne elindított gondolatokat festi meg, nem is akárhogy. Asszociáció meglepőek, játékosak és mindig izgalmasak, s tökéletesen illik hozzá az akvarellfestési technika, amit Györgyi mesterien alkalmaz.

Schwenk András parázs hangulatot teremtett a zenéjével, és meg is énekeltette a közönséget. Ő is bepillantást engedett számunkra a vers megzenésítésének szakmai titkaiba, s a közönség által kiválasztott vershez a helyszínen improvizált zenét! Ezen a helyen is szeretnék újra köszönetet mondani Györgyinek és Andrásnak a nagyszerű programért!

A délutánt forró teával és szaloncukorral zártuk.

Ezt a helyet és alkalmat szeretném megragadni, hogy az Oberon Alapítvány kuratóriuma nevében támogatóinknak és segítőinknek köszönetet mondjak a belénk vetett bizalomért és a pártoló támogatásért, ami lehetővé tette, hogy programjainkat az egész év során ingyenesen biztosítsuk célcsoportunk tagjai számára. Köszönöm a segítséget, a támogatást azoknak is, akik munkájukkal, lelkesedésükkel segítettek bennünket, vagy akár lájkjaikkal adták tudtunkra tetszésünket. Hála és köszönet valamennyiüknek!

Dr. Renner Zsuzsanna
kuratóriumi elnök

Szirmok és szerelmek: Adventi látogatás Kapala Györgyi kiállításán

Kedves Barátaink!

Alapítványunk idei utolsó, karácsonyi ajándéknak szánt eseményén Kapala Györgyi képzőművész kiállítását látogatjuk meg a Budai Várban. A Mária Magdolna Toronyban november végén nyíló tárlaton Kapala Györgyi festményei és a magyar szerelmi költészet gyöngyszemei várnak bennünket.

A kiállításon bemutatott képek egy verseskötethez készültek, mégsem egyszerű illusztrációk. Önálló művek, amelyek a versek által a művészben elindított gondolatokat, érzéseket, képzettársításokat keltik életre. Az éles vonalakat elmosó különleges festési technika remek eszköz a művész kezében, hogy a valós világ határait átlépve képzeletének virágos kertjébe repítse a szemlélőt.

Kapala Györgyi ezúttal nem a nagyvilág művészeit és alkotásaikat gyűjti össze számunkra, hanem saját képeinek jelentésébe és az alkotói folyamat rejtelmeibe avat be bennünket. Versrészleteket is hallhatunk tőle, és beszélgetésre is lesz alkalom a képek és a költemények kapcsán!

A program időpontja: 2023. december 17., vasárnap, 15:00-17:00 óra

Helyszín: Budavári Mária Magdolna Torony, 1014 Budapest, Kapisztrán tér 6. Gyülekezés az előtérben.

A torony hideg – Györgyi virágaival amolyan télikert -, de forró teával és lélekmelengető hangulattal várunk!

A hangulatról vendégünk, Schwenk András gondoskodik, aki megzenésített verseket és adventi dalokat ad elő gitárkísérettel!

A program ingyenes, de regisztráció szükséges. Részvételi szándékodat az oberon.alapítvány@gmail.com email címen jelezd! A kiállítótér befogadóképessége miatt a maximális csoportlétszám 20 fő, a helyek foglalása a regisztráció sorrendjében történik.

Az eseményt célcsoportunk tagjai és kísérőik számára szervezzük.

Oberon Alapítvány

Jól sikerült Kakaskaland

Vidám hangulatban zajlott legutóbbi foglalkozásunk, a KAKASKALAND!!!! 🐓🐓🐓

Köszönjük, hogy sokan eljöttetek kulturális kreatív klubfoglalkozásunkra, élvezet volt az együtt töltött idő! Aki velünk volt, Kapala Györgyitől sok mindent megtudhatott a művészetben megörökített kakasokról. Például azt, hogy a legrégibb kultúrákban igen elterjedt volt a kakaskultusz, azaz a kakasok vallásos tisztelete. Hogy miért? Mivel hajnalhasadtakor kukorékol, a fénnyel, a nappal, a Napistennel hozták kapcsolatba, aki, illetve ami nélkül nincs élet a földön. Ezért a Napot a régi korokban az emberek leborulva imádták. A fényt a jóval azonosították, a sötétséget mindennel, ami gonosz. A kakas szerencsés volt, őt a fényhez sorolták:-)

Ez nem volt akadálya a kakasviadal elterjedésének, amely sok kultúrában nagy népszerűségnek örvendett. A harcias kakasokat egymásnak engedték, és fogadásokat kötöttek, hogy melyik győz. A rómaiaknál harcias tulajdonsága miatt húzza a kakas Mars hadisten harci szekerét. A sok gyönyörű alkotás között, amit Györgyi megmutatott nekünk, volt egy különösen érdekes: ez Györgyi rajza volt, amelyet a 2017-es év – a kínai horószkóp szerint a kakas éve – beköszöntekor készített! A színezéshez Picasso színpompás kakasa különösen inspiráló volt.

Barátaink keze alatt is a szivárván yminden színében pompázó kakasok születtek! Ismét lenyűgözött bennünket a variációk fantáziadús sokszínűsége! Ahány alkotó, annyiféle kakas!

Fotó: Kapala Györgyi

A Mesebeli Madarak következő epizódja: Kakaskalandok!

Első őszi kreatív művészeti foglalkozásunk témája a baromfiudvar királya, a nagyhangú KAKAS🐓🐓🐓

Nem is hinnétek, hány művészt ihletett meg ez a civilben szemétdombon kapirgáló, tyúkokat kergető tollas! Valósággal átváltozva, mondhatni önmagát túlszárnyalva pompázik festményeken, mozaikokon, hímzéseken!

A foglalkozást mindannyiunk örömére Kapala Györgyi képzőművész vezeti. Györgyi nyomába eredt a képzőművészetben ábrázolt kakasoknak, jó szokása szerint mesét is hoz, és persze színezni, festeni való kakasokkal készül. 😊 Eközben én az indiai művészetben derítem fel a figyelmünkre számot tartó kakasokat. 🙂

A legfontosabb tudnivalók:

Időpont: 2023. október 8. vasárnap 15-17 óráig

Helyszín: a pontos címet a jelentkezőknek emailben írjuk meg.

A foglalkozáson való részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges. Bejelentkezni az email címünkön lehet: oberon.alapitvany@gmail.com

Foglalkozásunkra célcsoportunk tagjait és kísérőiket várjuk.

Az esemény Facebook posztját megtaláljátok itt:

https://www.facebook.com/events/271675525733608?ref=newsfeed

Múltbéli hattyúhistóriák

Következő klubunkra, a Kakaskalandokra készülve eszméltem, hogy elmulasztottam beszámolni legutóbbi foglalkozásunkról, amelyet Hattyúhistóriák címmel tartottunk még a kora nyáron (június 4-én). Pedig ez az alkalom a legsikeresebb összejöveteleink közé tartozott! Annyian voltunk, hogy alig fértünk az asztalokhoz, így volt, aki az ölében hímzett, miközben a többiek a rajzasztaloknál alkottak Csajszkovszkij Hattyúk tava című halhatalan zeneművének dallamára. Ezúttal is Kapala Györgyi állította össze a nyitó előadást, amelyben összegyűjtötte a képzőművészet hattyútémájú remekeit. Valljuk be, voltak közöttük egészen ijesztő teremtmények is, akik egyáltalán nem látszottak a szelíd, hófehér romantika megtestesítőinek, inkább holmi rémísztő fenevadaknak. Persze tudjuk, hogy a hattyú csak távolról szép, és csak addig, amíg fel nem bosszantják, akkor azonnal támadóállásba helyezkedik, és ez határozottan árt a szépségének.

Klubdélutánunkat manapság használatos kifejezéssel élve az inkluzivitás jegyében tartottuk meg: résztvevőink között ép és intellektuálisan akadályozott vendégek is voltak. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, egyformán jól érezték magukat, és mindenkinek volt oka megcsodálni a többiek alkotásait. Mi meg Györgyivel, mint már annyiszor, azon ámultunk, hogy ahány alkotó, annyiféle stílus, annyiféle megoldása akár ugyanannak a feladatnak. Beszédes is minden mű, jellemző az alkotójára és árulkodik róla! Úgyhogy csak vigyázat, itt mindannyian kitárulkozunk az alkotásaink révén!

Nagyszerű élmény volt, és ezért talán így utólag sem késő még megosztani a legemlékezetesebb pillanatokról és alkotásokról készült képeket.

Szöveg: Renner Zsuzsanna
Képek: Kapala Györgyi, Renner Zsuzsanna

Mesebeli madarak: HATTYÚHISTÓRIÁK

JÖN!!! Az Oberon Klub következő összejövetele!!!

Foglalkozásunk témája a kényes és büszke, hófehér tollazatában büszkén pompázó HATTYÚ – híres mesék és mitológiai történetek kecses vízimadara és átváltozóművésze. Átváltozóművész??? – kérdezhetitek csodálkozva, ám gondoljatok csak a rút kiskacsa történetére! Ha nem emlékeztek, az se baj, majd együtt felidézzük:-)

A foglalkozást Kapala Györgyi képzőművész vezeti. Györgyi szokás szerint nyomába ered a képzőművészetben ábrázolt hattyúknak, mesét is hoz, és persze színezni, festeni való hattyúkkal készül. Én, mint rendesen, hozom az indiai történeteket, ezúttal a hattyú indiai rokonsága, a vadlúd érkezik a szelek szárnyána messzi Ázsiából. Hattyúról lévén szó, ezúttal a zene sem maradhat el!

A legfontosabb tudnivalók:

Időpont: 2023. június 4. vasárnap 15-17 óráig

Helyszín: a pontos címet a jelentkezőknek emailben írjuk meg.

A foglalkozáson való részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges. Bejelentkezni az email címünkön lehet: oberon.alapitvany@gmail.com

Foglalkozásunkra célcsoportunk tagjait és kísérőiket várjuk.

Az esemény Facebook posztját megraláljátok itt: https://www.facebook.com/events/688748562990582?ref=newsfeed

“Tündérkirályság”

Fogyatékkal élnek. De teljes szívvel örülnek, alkotnak, és élik az életüket.💜

Az Oberon Alapítvány William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának Tündérkirályáról kapta a nevét. Méltóképpen a névhez, szeretnénk egy olyan közösséget létrehozni, amely igazi „Tündérkirályság”: az egyéni kiteljesedés lehetősége.

Hiszünk abban, hogy a művészet emelő ereje révén a teljesség élményéhez juthat mindenki, akár befogadóként, akár alkotóként. Kulturális és kreatív programjainkat eszerint alakítottuk ki. Távolabbi célunk, hogy a művészet eszközével alternatív foglalkoztatási lehetőséget biztosítva segítsük a fogyatékkal élő fiatal felnőtteket az önállóbb életvezetésben.

Adója 1%-ának felajánlásával Ön is nagyon sokat segíthet e célok megvalósításában.

Adószámunk: OBERON Alapítvány 18622760-1-14

Támogatását hálásan köszönjük!💜

Mesebeli madarak: Jön a papagáj!

Az Oberon Klub újabb kreatív összejövetelét 2023. február 19-én délután 15-17 óra között tartjuk. Témánk a színes tollú, locsi-fecsi papagáj.

Kapala Györgyi képzőművész, akit barátaink jó ismerősként üdvözölhetnek, szokás szerint képzőművészeti kalandozásra invitál bennünket. Világ körüli felfedező utunkon ezúttal papagájok nyomába eredeünk. Györgyi persze nem hagyja ennyiben a dolgot, mesével és mindenekelőtt rajzolni, színezni és festeni valóval is készül.

Foglalkozásunkra célcsoportunk tagjait és kísérőiket várjuk.

Gyakorlati tudnivalókat a Facebook oldalunkon találtok itt: https://www.facebook.com/events/688748562990582?ref=newsfeed

Várunk szeretettel!

És most jöjjön egy kis képes ízelítő kedvcsinálónak!

Mesebeli madarak: a Guruda hátán Indiába repültünk

Garuda kígyóval a karmai közt. Indonéz kézirat, készült kb. 1775-1799 között. A British Library gyűjteményéből. Photo: Public Domain

Jó hangulatban zajlott szombaton (2022. március 19-én) délelőtt a Mesebeli madarak című sorozatunk legutóbbi foglalkozása. Mint már annyiszor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyerekkönyvtára fogadott be bennünket. Keresve se találhatnánk alkalmasabb helyet mesélős-vetítős-kreatív foglalkozásaink számára. Köszönet érte Dienes Évának és az operatív segítségért Tatai Nikinek.

Garudáról, a madarak indiai királyáról volt szó, az ő történetét meséltük el úgy, ahogyan az a Mahábhárata című eposzban meg van írva, és az egyes epizódokat indiai miniatúra festményekkel, szobrászati alkotásokkal illusztráltuk. Thaiföldre és Indonéziába is elkalandoztunk, ahol Garuda szintén nagyon népszerű.

A Garuda-történeteket mesélte és vetített: Renner Zsuzsanna, a Garuda színezőket készítette: Kapala Györgyi.

Megosztom veletek a képeket, nézegessétek!

Renner Zsuzsanna